Az esernyő története

 

 

Amikor egy esős napon egyszerűen fejünk fölé vesszük az esernyőt , nem is gondolnánk, hogy ennek a praktikus eszköznek a története milyen régre is nyúlik vissza.

 

Hol máshol születhetett volna a fejet védő ernyő , mint Kínában? Krisztus előtt 2000-ben járunk, és a derék  keleti nép a nap ellen való védekezésre használt először egy kézben hordozható kis tetőt. Mint tudjuk a kínaiak nem éppen otthon ülő emberek, így annak idején is felkerestek más országokat. Először a szomszédokat, majd az egész mesés Keletet felfedezték, és persze magukkal vitték többek közt a nap ellen védő ernyőt is. Kilenc évszázaddal később használták már az ernyőt Egyiptomtól , Perzsián keresztül Japánig.

A képen látható dombormű Krisztus előtt 626-ból származik, és Szardanapalt , Asszíria akkori uralkodóját ábrázolja, amint napernyővel a feje felett – némi hölgy társaságban- száguldozik a szekerén.

 

 Asszíriából, Perzsiából az ernyő kalandja irányt vett Európa felé. Hol is kezdhette volna mint az öreg kontinens keleti kapujában : Görögországban. Feltevések szerint itt használtak először a hölgyek saját védelmükre ernyőt, mely akkor még hosszú rúdon egy háromszögletű alkalmatosság volt. A görögöknél a halotti kultusz nagyon erős volt, és mint a kép is bizonyítja itt is használtak ernyőt a halott védelmére.

 

 

 

 

 

  Természetesen a rómaiak sem bízták a véletlenre a nap elleni védelmet. Először bambusz rúdon pálmalevelekkel védekeztek a nap ellen, majd a kifinomult hölgyek már selyem ernyőt hordtak, ahol a nyél elefántcsont volt, esetenként drágakőberakással. Itt vált először státuszszimbólummá az ernyő.

 

  A 11. században a Katolikus egyház is átvette az ernyők használatát, olyannyira, hogy mint egy bizonyos hatalmi jelképként hordták. A Pápa és a Velencei Dózse találkozását megörökítő képen is központi szerepet tölt be a naptól és esőtől védő ernyő.

 

 

 

A Római Birodalom bukása után Európában nem használták magáncélra az esernyőt , felesleges luxusnak tartották, mígnem a 16. században Olasz-, és Spanyolországban ismét megjelent ez a praktikus eszköz. Először a nagyméretű ernyők terjedtek el, aztán az összecsukhatóak is megjelentek. Használták vadászat és utazás alkalmával. Északabbra – Angliába és Franciaországba- az ezerhatszázas évek elején került, és ott természetesen már eső ellen használták elsősorban. IV. Henrik felesége előszeretettel használta a halcsontból és viaszosvászonból készült esernyőjét, hisz – Francia lévén- nehezen viselte a brit időjárást.

 

A XVII. Századtól újabb áttörés volt érzékelhető az esernyők terén : a hölgyek elkezdték hordani az esernyőt , mint divatos kiegészítőt. Az elegáns hölgyeknek szinte elengethetetlen volt a napernyő, ami praktikus is volt , hisz akkortájban – főleg Franciaországban- a női divat hosszú szoknyákból és vastag , zárt ruházatból állt.

 

1710-ben Franciaországban feltalálták az összecsukható ernyőt is, persze nem hasonlított a mai rokonára, inkább úgy működött, mintha középen eltörnénk és összehajtanánk.

 

Aztán az esernyő szépen belopózott az irodalomba. Robinson Crusoe az elejtett állatok bőréből a kabát és a nadrág mellett mi mást csinált volna : esernyőt… és még csak 1719-ben járunk!

 

Átlépve az ezernyolcszázas évekre , azt mondhatjuk, hogy több kísérletezés után előállították az első fémvázas esernyőket, ami igazából forradalmasította az esernyő használatát, bár egyes darabok olyan rosszul sikerültek, hogy napernyőnek nagyok voltak, esernyőnek kicsik. De a fejlődés már megállíthatatlan volt. A gyártók azon küzdöttek, hogy az esernyők súlya 5 kg alá menjen. Ennek a célnak rendelték alá a felhasznált anyagokat is, így az olcsóbb modelleknél akár a pamutot is bevetették.

 

A művészeknek is feltűnt a terjedő divat, Marie Bracquemond ; Hölgy esernyővel, illetve Pierre Bonard képei sokat elárulnak a XVIII. Század végi divatról. Renoirnak és Monet-nak is egyik kedvenc témája volt az esernyő illetve napernyő.

 

Persze a férfiak sem maradhattak ki az új divatból, a szép ruhákat nekik is óvni kellett az esőtől. Angliában az esernyő a szolid és konzervatív úriemberek szimbólumává vált. Megjelent a kémfilmekben is, mint gyilkos fegyver, sőt állítólag ez nem csak legenda volt, hanem valóban öltek meg titkos ügynököt az esernyő hegyébe rejtett méreggel.

 

Az első világháború szinte kiirtotta az addig népszerű napernyőt, divattá vált a napsütötte arc.

 

A második világháború után az esernyő ismét visszatért és azóta is hódít, és a története még valószínű hosszú lesz…